Túlbonyolítva az egyszerűt
Thomka Beáta: Déli témák, 2009 zEtna, Zenta
Halott jugók
Mi nem ezért harcoltunk
Beszédes István Szardíniája a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban
És látta a néző, hogy ez jó...
A Theatre A az egyetlen olyan független lengyel színház, amely az eredeti szövegeken alapuló zenés vallási performanszokat készít. Utcaszínházi előadásai közt szerepel az Apokalipszis, a Kaddis, és a THEALTER-en is bemutatásra kerülő Genezis.
Erre Que Erre: Lehulló üveg
Spanyolország kétségkívül egyik legismertebb és legérdekesebb táncszínháza, az Erre Que Erre Lehulló üveg című előadásával mutatkozik be Szegeden, mely performansz egyben az Európa Kulturális Fővárosa – Pécs 2010 programsorozat egyik felvezető darabja is.
Fókuszban a tudatalatti
A 2003-ban alakult Szegedi Focus Műhely először mutatkozik be a THEALTER-en. INGER-kísérletek című előadásuk eddig megosztotta a közönséget. Most kíváncsian várják, a fesztivál nézői vajon mennyire nyitottak „pszichológiai kísérletükre”.
Embergépek a börtönben
A THEALTER pénteken börtönbe vonul. És ez most itt nem egy vicces szófordulat vagy szimbolikus beszéd (írás), hanem tényközlés. A fesztivál keretében a Dyas együttes július 20-án ajándékkoncertet ad a Csillag lakóinak.
Bipoláris interkultúra
A Bipolar – Német-magyar kulturális projekt pályázatán elnyert támogatás segítségével a berlini ACUD Színház, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a szegedi MASZK Egyesület megvalósíthatott egy kultúraközi színházi kommunikációt, mely A beszélgetés címet kapta.
Helyzetünkből kilökve
Szeged szerencsésnek nevezheti magát, a THEALTER közönsége meg még inkább, de legfőképpen mégis azok, akik jegyet váltanak a Bacaci Sjenki Ex-position című előadására. Nem, nem túlzok. A társulat ugyanis hiába multikulturális, és hiába utazik oly sokat, mégsem tud mindenhova eljutni, és még ha ez meg is valósul, nem mindenki juthat el hozzájuk. Pontosabban az előadásukra. Ba. Előadásukba.
Szivárványra várva
Mi sem áll távolabb egymástól, mint a vajdasági magyarság és az ausztrál bennszülöttek - gondolná az ember. Mi sem áll közelebb egymáshoz, mint a vajdasági magyarság és az ausztrál bennszülöttek - gondolta Bicskei István. És megszületett a Szivárványkígyó. Na, nem volt azért ez ilyen egyszerű.
Gregorik András: A Natasa-kaszt
Nem én vagyok Gregorik András álnéven, és futtatom magam saját néven, és elvakult fan sem vagyok, csak úgy alakult, hogy az új könyv kézirata is hozzám került, én meg jól megkritizáltam. Az ifjú szerző jövőre megjelenő regényének főszereplője egy nő, vagy inkább lány, aki a biztonságos, kényelmes, megszokott élet helyett inkább a bizonytalanságot és a kalandot választja. És természetesen ő is ír naplót. Megkérdeztem G.A.-t, hogy ez valami mánia-e nála, és a válasz igen volt. Tehát törődjünk bele, hogy Gregorik egy napló-függelék mániás író. Ami nem biztos, hogy jó.
Gregorik András: Alaphiba
Könyvkritikát írni az egyik kedvenc foglalatosságom. Az egész processzus, ahogy hozzáfog az ember. Először is azzal, hogy elolvassa a könyvet, majd átgondolja, átérzi, és leírja róla a véleményét. Ezt mindig is nagyon szerettem. Most meg jött egy igazán megtisztelő felkérés: írjak kritikát egy kéziratról, egy hamarosan megjelenő könyvről. Hülye lettem volna nemet mondani. Íme hát a véleményem Gregorik András Alaphiba című még-nem-de-már-majdnem-kiadott könyvéről.
Norman Mailer: Várkastély a vadonban
A hivatásos olvasót majdnem agyonnyomja időnként az az óriási könyvtömeg, amelyet magáévá kellene tennie, mégsem képes rá. Elfárad, nyűglődik, nem akar. Szeretne valami jót, valami okosat, valami szórakoztatót olvasni, csak úgy, a jóérzés kedvéért. Ilyenkor nyúl vissza kedves szerzőihez. És milyen szerencse, ha a szeretett és tisztelt, sőt csodált író éppen akkor ad ki egy könyvet, amikor az olvasónak erre szüksége van. Megváltás, örömünnep, reményteljes várakozás. És akkor valahonnan nagyon-nagyon magasról, a gigantikus piedesztál legtetejéről zuhan le rá az író-istenségnek tartott példakép. Az olvasó (=én) pedig áll, pislog nagy szemekkel, és nem érti, mi történt. Naiv lelkével nem tudja felfogni, miért kellett még egy nagy művet erőltetnie annak, akinek így is volt már nagy műve elég. Miért kellett 564 oldalnyi formába öntetlen, jelentéktelen és érdektelen butaságot és zagyvaságot megjelentetnie annak, aki mindig is igényes volt a munkájára? Ki bírta rá Norman Mailert, hogy nyomdába küldje a Várkastély a vadonbant?
Hugh Laurie: A balek
Olyan valaki könyvét olvasni, akit alapvetően nem íróként ismer az ember, felettébbmód érdekes élmény. Mindegy, hogy mi a történet, vagy hogy egyáltalán van-e olyan, az ember rögtön hozzáköti azt, amit eddig tud az íróról. Például, ha a szerző személyes jó barát, akkor hiába lesz híres, hiába ír egy csomó könyvet, nem tudsz majd úgy nézni rá, mint azokra az írókra, akiket nem ismersz. Ugyanígy (vagy nem ugyanígy, de kicsit talán így), ha egy színész ír könyvet, akit csak a szerepeiből ismersz, karaktere azon a hangon szólal meg a fejedben, melyet a tévében is hallasz. De lehet, hogy ez csak velem van így. Mindenesetre A balek főszereplője nálam Dr. House hangján beszél.
Vámos Miklós: Utazások Erotikában
Legalább Casanova beképzeltsége kell ahhoz, hogy valaki részletesen leírja szerelmei történetét. Vagy ha nem is Casanováé, de minimum Goethéé. És bizonyára nem kevés beképzeltség kell ahhoz is, hogy valaki saját magát a fenti férfiakhoz hasonlítsa. De ezt teszi-e egyáltalán Vámos?
Nagy Gergely: Angst
Még mielőtt a szegedi Angol tanszéken tanító, középkorász Nagy Gergely elszánt rajongói észveszejtve rohannának megvenni ezt a könyvet, szólok: ne tegyék. Mert ezt nem ő írta. Ezt abból lehet a legbiztosabban tudni, hogy ez a könyv nem jó. SZTE-s oktatók meg nem írnak rossz könyvet. Van egy ilyen heppjük.
’Amit én csinálok, az végletekben nyilvánul meg’
Tisza Kata neve mára már senkinek sem cseng ismeretlenül. Néhány év alatt oly mértékű sikert ért el, amilyenről sokan álmodni sem mernek. Ráadásul nem akármivel: írással. Tisza Kata saját meghatározása szerint szerző, hisz ahhoz, hogy valakit írónak ismerjenek el, idő kell. Idő meg még nem sok volt.
Kierkegaard szentivánéji álma
Lehet-e vajon egy regényt ágyban felébredő emberekkel kezdeni? Lehet-e saját regényünket úgy végignarrálni, hogy a valódi narrátor mégsem mi magunk vagyunk? Lehet-e könyvet írni mindennapi emberek mindennapi történeteiről? Persze, ezeket mind lehet, de eladható, szórakoztató vagy gondolatébresztő lesz-e az a könyv? Nos, nem biztos. De ha a téma maga a szerelem, azért elég nagy rá az esély.
Performanciák
Mindjárt megfulladok! Meleg van, és tömeg van, és fáradtság van.
Nézd már az arcokat! Mindenkinek melege van. És? Látszik rajtuk? Nem. Vagy igen, de tűrik. Tűrj te is! Jó lesz az neked. De én nem akarok itt lenni. Vagyis itt akarok lenni, de miért van ilyen gyilkos hőség? Igazán szervezhettek volna valami hűvösebbet! Persze. Igazad is van, miért nem zsírozták le a Felsőbbrendű Hatalommal az élvezhető időt? Mert, ugye, ez így működik. Hát éppen ez az: hogy nem. Pedig működhetne így is. De rájöttem különben, hogy mi folyik itt. A Felsőbbrendű Hatalom is kísérleti színházat csinál, ahol mi vagyunk a szereplők. Ez az egész pedig, amiben most vagyunk, a hőség, az emberek, a terek, mind-mind a nagy performansz részei. És az én szerepem az, hogy hisztizzek, mert meleg van. Mindjárt megfulladok!
-megjelent a THEALTER lapjában, az EXSTASISban-
Néző-rét
A libegősszoknya az például olyan, hogy libeg.Meg hosszú. És bő, és nagy, és virágok vannak rajta. Vagy batikolt. Vagy egyszínű fehér. Vagy barna. Szürke. Piros. Kék. Lila. Zöld. Sárga. Csíkos. Kockás. Az a lényeg, hogy libeg. Ha meg fúj a szél, akkor száll, száll, fel a magasba. Libeg, ahogy lép benne az ember. Esetleg harangozik is egy kicsit. Giling-galang. Jobbra-balra. És táncolni is jó benne. Együtt mozog a testtel. De a libegősszoknya legnagyobb erénye az, hogy libeg. Mert a lányok szeretik, ha libeg a szoknyájuk. Nem kacéran, nem kihívóan. Olyan aranyosan, kislányosan. Nagylányosan. Asszonyosan. Libeg és szálldogál. Ez a jó az ilyen fesztiválokban. Az, hogy a közönség, a női közönség, libegő szoknyát hord. Sok-sok libegősszoknyás lány meg nő, végig a Kárász utcán, a Zsinagógában, a Mars téren, a Jatéban, itt-ott. És nevet, és mosolyog, és táncol, és beszél. Sokat. Sokat beszél és libeg a szoknyája. Erről lehet leginkább felismerni.
-megjelent a THEALTER lapjában, az EXSTASISban-
-
Én csak egyszerűen nem értek a zenéhez meg a képzőművészethez, és egyszerű vagyok és buta, és semmiképpen sem fenségesen intelligens és okos és csodás... de a kultúrához azért van némi közöm.
- Bookline
- BWG
- Cluster One
- Index
- Magyar Szó
- pihi
- Stephen Fry
- Színház folyóirat
Még nincsenek kommentek.
